Halloween. Jelmezek és töklámpások. Játékok és örömtüzek. Általában ártalmatlan gyermekünnepnek látjuk. És az is. Most már. Története viszont a kereszténység előtti időkre nyúlik vissza.

A Halloween-t évente ünneplik, de tulajdonképpen minek is az ünnepe ez? Honnan származnak sajátos jelmezei? Mint ahogyan egyesek vélik, valóban démonok imádása? Vagy csupán néhány ősi pogány rítus ártalmatlan nyoma?

Amerika a világ összes kultúrájának olvasztótégelye. Az, hogy rengeteg nemzetből áll ez a nép, azt is jelenti, hogy ünnepeik a legkülönfélébb hagyományokat ötvözik egyetlen amerikai tradícióvá. A Halloween talán erre a legjobb példa gazdag "keverékörökségével".

"Halloween" szó a katolikus egyháznak köszönhető: a mindenszentek (elő)estéje (All Hallows� Evening) angol kifejezésének az összevonása. November elseje, mindenszentek napja a szentek dicsőségét hirdető katolikus ünnep, mely elnevezés hivatalosan a XVI. század elejétől ismert. Korábban már III. György pápa is elrendelte a pogány szokások elleni küzdelemben, hogy mindenszentek napja pontosan Samhain napjára essen.

De a Kr. e. 5. században, a kelta Írországban a nyár hivatalosan október 31-én ért véget, a tél beköszöntével. Akkoriban az egész év két évszakból állt - a növekvő évszak és a tél. Élet és Halál. Beltane és Samhain. Az őskelta "samhain" szó feledésbe merült jelentését illetően kétféle felfogás alakult ki: az egyik szerint egyszerűen a meleg periódus végét jelenti, a másik szerint viszont egyesülés, gyülekezés az értelme, és arra utal, hogy a tél beköszöntével újból egybegyűlik a közösség vagy a család.

November elseje volt a halál évszakának kezdete, a kelta újév, és az ősök, halottak tiszteletének ünnepe.

Egy történet szerint ezen a napon az adott évben elhunytak lelkei visszatérnek, hogy élő testet keressenek, melyet a következő évben megszállhatnak. Úgy hitték, ez az egyetlen reményük a halál utáni életre. A kelták azt tartották, hogy az idő és a tér törvényei ez idő alatt érvénytelenek, és a szellemvilág elvegyülhet az élővel.

Érthető módon az élők nem akartak "megszállottak" lenni, ezért október 31-ének éjjelén a városiak minden tüzet kioltottak otthonaikban, hogy azok hidegek és nemkívánatosak legyenek. Aztán felöltöztek mindenféle kísérteties jelmezbe, és hangosan körbeparádézták a szomszédságot, lehetőleg minél nagyobb pusztítást végezve, hogy elriasszák a szellemeket, akik testet keresnek maguknak.

Egy másik (és a valódi) magyarázat szerint a kelták azért oltották ki tüzeiket, hogy minden törzs egy hatalmas, közös, szent máglyáról újra meggyújthassa azt. A skótoknál ugyanígy zajlott a dolog, de ők úgy hitték, ha belebámulnak ebbe a tűzbe, meg tudják mondani a jövőt.

Vannak olyan történetek, melyek szerint a kelták áldozatként beledobták ebbe a szent örömtűzbe azt, akit - úgy gondolták - már megszállt egy lélek, de ezek a sztorik később mítosznak bizonyultak csupán.

Nemcsak a szellemek szabadultak el ezen az éjszakán - gonosz lelkek és manók egyaránt kóboroltak a földön. Hogy megvédjük rokonaink lelkét, ijesztő arcokat festettünk a lopótökre, hogy elűzzük a rosszat. És hogy biztosra menjünk, magunkat is félelmetes maskarákba rejtettük.

A tündérek kérdése még így is megoldatlan, akik ilyenkor szintén szabadon kószáltak. A tündérek nem voltak sem jók, sem rosszak: tündérek voltak. Szívesen jutalmazták meg, ha valaki jót tett velük, de nem szerették, ha keresztbe tesznek nekik. Samhain estéjén a tündérek koldusnak álcázták magukat, és házról házra jártak koldulni. Akik adtak nekik élelmet, azokat megjutalmazták, akik becsapták az ajtót, számíthattak némi kellemetlen meglepetésre.

Kr. u. 43-ban a rómaiak legyőzték a keltákat, és a két kultúra kénytelen volt együtt élni, majd lassan megkezdődött egybeolvadásuk, szokásaikkal együtt. A gyakorlat is megváltozott idővel: rituális formát öltött azzal, hogy a lélekhit halványodásával a lidércként, koboldként, boszorkányként és szellemként való jelmezöltés már jóval ünnepélyesebb szabályokkal bírt.

A Halloween-i szokást az 1840-es években a nagy éhínség elől menekülő ír bevándorlók vitték Amerikába.

A töklámpást is az ír folklórnak köszönhetjük. Amint a mese mondja, egy Jack nevű ember (aki csaló volt és hírhedt volt iszákosságáról is) felcsalta a Sátánt egy fára, amibe aztán Jack belefaragta a kereszt jelét, így a Sátán csapdába esett: nem tudott lemászni. Megegyeztek, hogy ha Jack leengedi, soha többé nem kísérti meg. Így is lett. Miután Jack meghalt, nem engedték be a Mennybe bűnei miatt, de a Pokolba sem nyert bebocsátást imént említett tréfája miatt. Kapott viszont az ördögtől egy darab parazsat, hogy azzal világítson a sötétben. Ezt a parazsat Jack belehelyezte egy kifaragott marharépába, hogy tovább tartson.

Mikor az írek kivándoroltak Amerikába, marharépa helyett tökből kezdték kivájni lámpásaikat, azon egyszerű oknál fogva, hogy abból több volt.

Bár néhány pogány csoport, kultusz és sátánista kedvenc ünnepének vallja Halloween-t, az ünnep nem ördögi praktikákon alapul. Végül is az ünnep annyira ördögi, amennyire egyesek azzá merészelik tenni.

Tehát ha október 31-én előfordul, hogy a szél kissé túl gyászosan hangzik, amint átfúj a csupasz fák csontvázujjai közt, az csak a mi fantáziánk. És ha úgy tűnik, a fagy a sír hideg leheletét hordozza, az csak az ősz, mely a tél beköszöntét jelzi. Nincs többé semmi dolgunk a szellemekkel és koboldokkal, amelyek valaha magukénak tudták ezt az éjszakát. És ha kibámulsz az éjszaka homályos sötétjébe, mintha valami zörögne a halott avarban, jusson eszedbe, hogy a tündérek már nem táncolnak többet az ember birodalmában. - Egyszerűen csak Halloween van.